Európai Unio Európai Regionális Fejlesztési Alap
Cégünkről

 Egy olyan új gazdasági társaságot képviselünk, aki menedzsmentje révén jelentős múlttal, tapasztalattal rendelkezik. A társaságot Nagy Balázs vezérigazgató irányítja, aki alapító tulajdonosa a világpiacon már megismert Trust hordógyártó cégnek. Az Ő irányításával valósult meg a Trust International, illetve a Trust Hungary hordógyártása, mely cégek révén a világ bortermelői megismerték a kiváló magyar hordókat. A megelőző években Nagy Balázs vezérigazgatónak lehetősége volt a világpiacon jelenlévő több nagyobb francia, amerikai hordógyár termelését megismerni, ahol több alkalommal tanulmányozta azok gyártástechnológiáját. A szerzett tapasztalatokat felhasználva alakította a magyar hordógyártást, alkalmazva a modern technológiát, ötvözve a magyar tradícióval. Nagy Balázs 2003-ban egy másik privát cégben indított hordógyártó tevékenységet, ahol elsősorban a nagyhordók, az erjesztő tankok gyártására fókuszált, megtartva a barrique hordók gyártását.

A hordók az USA-ban  „Balázs” , míg Európában  „Flink” emblémákkal kerültek forgalomba, azokat így ismerhette meg a piac. Most irányításával elindítottunk egy olyan átfogó magyarországi gyártásszervezést, szervező és irányító tevékenységet, melynek révén csak kiváló minőségű hordók kerülhetnek a világpiacra, növelve ezzel a magyar hordók iránti bizalmat. A Balázs Barrels Zrt –ben alkalmazott gyártástechnológiát átadva, a használt minőségi ellenőrzést bevezetve más, magyar hordógyártó cégekben, garantálja a kiváló, és már elismert magyar minősséget. Az így szervezett magyar hordógyártásból kikerülő hordók a „Balázs Barrels” logóval jelennek meg a világpiacon, garantálva a kiváló minősséget!Minőségpolitikánkat annak érdekében alakítjuk, fejlesztjük, hogy a lehető legjobban hozzájáruljunk ahhoz, hogy hordóinkban a legkiválóbb végtermék érlelődjön. Őszinte, közvetlen, sokszor baráti kapcsolat alakítja kapcsolatainkat a borászokkal, így a legjobban megismerhetjük elvárásaikat, követelményeiket. Ennek pontos, alapos ismeretében tudunk annak a legjobban megfelelni. E célnak alárendelve szervezzük munkánkat környezettudatos magatartással.

 

 

Gyártás helye: 7900 Botykapeterd, Hrsz: 017/22
Mobil: 0036 (70) 562-8453 E-mail: info@balazsbarrels.com, balazsbarrels@gmail.com